DUNAALMÁSÉRT ALAPÍTÁNY

2020.12.14. - A tizennegyedik mese

Kipp Kopp

 

Marék Veronika: 

Kippkopp karácsonya 

Szálljatok le, szálljatok le, Karácsonyi angyalok,

Zörgessetek máma este minden piciny ablakot,

Palotába és kunyhóba nagy örömet vigyetek,

Boldogságos ünnepet. 

Kippkopp, a gesztenyegyerek a havas erdőben sétált. Odaröppent hozzá barátja, a cinke.

-De jó, hogy találkozunk! Olyan különös dolgot láttam.  Képzeld, fenyőfa nőtt egy házban, a szoba közepén! Te érted ezt?

-Nem! Rázta a fejét Kippkopp. –Fenyők csak itt élnek az erdőben.

-Ha nem hiszed, nézd meg magad! 

A cinke elvezette Kippkoppot a házhoz, ahol a fenyőfát látta. Kippkopp felkapaszkodott az ablakpárkányon, és hopp, beugrott a félig nyitott ablakon. Abban a pillanatban egy fénylő csillagocska penderült melléje. Kíváncsian nézegették egymást.

-Kippkopp vagyok! Mutatkozott be a gesztenyegyerek.

Azért jöttem, hogy megnézzem a fenyőfát.

-Szívesen megmutatom neked, mert én itt lakom a fa tetején.

-Jaj de jó, akkor magyarázd meg nekem, miért nőnek a fenyőn almák és diók?

-Mert ez egy karácsonyfa.

-Nem tudom mi az a karácsony.

-Ne búsulj, mire fölérünk, megtudod. 

Kippkopp mászott felfelé, s közben ámult-bámult.

-Csillagocska, mik ezek a hinta-palinták?

-Szaloncukrok. Karácsonykor sok szaloncukrot akasztanak a karácsonyfára.

-Akkor együk meg!

-Még nem lehet!- figyelmeztette a csillag! Gyere tovább! 

Hófehér, könnyű karikák közé jutottak. Kippkopp egyet a fejére tett.

-Király vagyok, koronám van!

A csillagocska nevetett! –Habkarika a nevük. Nagyon finomak.

-Akkor kóstoljuk meg a koronámat!

-Még nem lehet. Még nincs itt az ideje! 

Egy ág szélén Kippkopp körülnézett, s a csillagocska máris magyarázni kezdett:

-Nézd, ez egy gyertya, az meg csillagszóró.

-Kippkopp csalódottan jegyezte meg: -Nem is ég a gyertya! Nem is szóródnak a csillagok!

-Várj, annak is eljön az ideje! 

Kippkopp magasabbra mászott, és csillogó, tarka díszek közé érkezett. Szeretett volna játszani velük.

- Vigyázz! Össze ne koccanjanak, mert egy pillanat alatt eltörnek! Vékony üvegből készültek!

- Vigyázok!

Az egyik olyan fényes volt, mint a tükör. Belenéztek. Nézegette magát Kippkopp, nézegette magát a csillag. Mulatságos kép bámult vissza rájuk. Akkorának látszott Kippkopp orra, mint egy krumpli. 

Kippkopp elfáradt, s a csillagocska szaloncukrokból ágyat készített neki. Mély álomba merült. 

Ez idő alatt lassan besötétedett. Elcsendesedett az egész világ. Hirtelen ezüstös hangon megcsendült egy csengő. Kippkopp felriadt, és ámulva nézett körül. 

-Mi történik itt? Csoda? Varázslat?

Égtek a karácsonyfán a gyertyák, szikráztak a csillagszórók, s a fa alatt titokzatos csomagok hevertek.

A varázslat folytatódott. Zene zendült, énekszó csendült.  
                         

Szállajtok le, szálljatok le, Karácsonyi angyalok,

Zörgessetek máma este minden piciny ablakot,

Palotába és kunyhóba nagy örömet vigyetek,

Boldogságos ünnepet. 

Kitárult az ajtó, és ott állt a család. Csak nézték, nézték a ragyogó karácsonyfát. Szemükben ott csillogott a gyertyák fénye. 

-Siess hozzám a fa tetejére!- szólt a csillagocska. Látod mennyire szeretik egymást?

Igen, látom.

-Akkor már tudod mi az a karácsony?

-Igen csillagocska, köszönöm! Most szaladok, és elmesélem a cinkének. 

Karácsony este jöjj el már…

 

Forrás: 

Mese - www.fejlesztoklapja.hu/files

Kép - www.antikvarium.hu

 

Nyomtatás E-mail

2020.12.13. - Luca napi boszorkányság

     luca nap

 

A boldog család

 

    Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy boldog család. A férj és feleség soha nem bántotta egymást, még csak hangos szó sem esett köztük. Nagyon szerették egymást. Az ördögnek nem tetszett a család boldogsága. Mindig ott settenkedett a férfi és az asszony körül, leste: mikor viheti valamelyiket kísértésbe. Hiábavaló volt azonban az ördög minden mesterkedése, nem tántorodott meg sem az asszony, sem a férfi.  

Élt a faluban egy vén boszorkány. Egyszer elhatározta az ördög, hogy szövetkezik a boszorkánnyal, hátha neki sikerül megrontani a család boldogságát.

- Egy pár szép sárga csizmát kapsz, ha megrontod a boldogságukat! - mondta az ördög a boszorkánynak. A boszorkánynak éppen sárga csizmára fájt a foga, elfogadta hát az ördög ajánlatát. A férfi kint szántogatott a mezőn. Éppen szántás ideje volt. Felesége minden délben vitte neki a jó ebédet.

Odamegy a boszorkány a férfihoz.   

-Mit csinálsz jó ember? - kérdezte tőle.   
-Csak szántogatok! - felelte a férfi.   
-Nem éheztél még meg?   
-Most már mindjárt hozza a feleségem az ebédet! - válaszolta az ember, és nézett a falu felé, ahonnan ilyenkor szokott feltűnni a felesége a kosarával.   

A boszorkány gyorsan elillant, felült söprűjére s gyorsan berepült, a faluba. Egyenesen az asszonyhoz ment. 

  -Mit csinálsz jó asszony? - kérdezte tőle.
    -Megfőztem az ebédet, most készülök a mezőre az uramhoz. Kiviszem neki az ennivalót! - felelte az asszony.   
-Nem kell ma ebédet vinned, épp most jövök tőle. Azt üzeni, hogy mindjárt végez! Meg egy-két fordulója van, aztán már jön is haza! - hazudta a boszorkány.


  Az asszony nem hitt a boszorkánynak, és csak rakta bele az ételt a kosárba, hogy vigye az urának a mezőre. A boszorkány azonban csak beszélt neki, bizonygatta, hogy úgy van, ahogy ő mondja. Közben elővett egy szép kendőt meg egy szép mellényt, és biztatta az asszonyt, hogy próbálja fel ezeket, meglátja, milyen szép menyecske lesz bennük. Az asszony először nem akarta, de aztán csak felkötötte a kendőt, a mellényt is felvette. A boszorkány akkor tükröt vett elő és mutatta az asszonynak, hogy nézze csak meg magát, mennyire igaz, amit ő mondott: ilyen szép menyecske nincs is a környéken. A kendő is, meg a mellény is igen jól állt az asszonynak.   Elnézegette magát sokáig a tükörben. Észre sem vette, hogy lassan eltelt a fél délután. A boszorkány, amikor elérte célját, újra felült a seprűjére és kirepült a mezőre.

A férfi már régen megetette, megitatta a teheneit. Nem tudta miért nem jön a felesége. Éhes volt nagyon, a szeme szikrázott az éhségtől, de hajtotta a munka, hát befogta újra a teheneket és szántott tovább.  

-Na, jó ebédet hozott a feleséged? - kérdezte a boszorkány az embertől.
  -Nem hozott ma bizony semmilyet! - felelte a férfi.
– Biztosan valami fontos dolga akadt. Sietek is este haza, hátha valamiben segítenem kell neki!  
-Hihi-hihi! - nevetett fel éles hangján a boszorkány. - Nem kell annak semmi segítség, csak útban lennél, ha most hazasietnél. Én tudom, miért nem kaptál ma ebédet, te jó ember. Vendége volt az asszonynak. Egy deli fiatalember. Kendőt és mellényt kapott a feleséged tőle. Most nézegeti magát bennük a tükörben.

Elsötétült a világ a boldog ember előtt. Ilyent mondani a feleségéről! Kapta is mindjárt az ostorát, hogy végighúz a csúnya vénasszonyon, de az már messze repült az erdő felett. 

Nem ment tovább a munka az embernek. Nem hitte el, amit a boszorkány mondott, de azért mégis csak kezdett gyanakodni, hiszen a gyomrán érezte, hogy valami rendkívüli történhetett a feleségével, mert eddig mindig pontosan hozta az ebédet. Felrakta az ekét a szekérre és indult nagy sebesen haza. Szegény fáradt teheneit egész hazáig ostorozta. 

Otthon a felesége még mindig a tükör előtt nézegette magát.  

-Hát mégis igazat mondott a boszorkány! - mondta keserűen az ember és jól elverte a feleségét.

  Meglett köztük a harag. A boszorkány megkapta a sárga csizmát. Fel is húzta és egyenesen a boldogtalan család házához sietett.

Látta, hogy az ördög is megelégedve leselkedik be az ablakon. Az ördög és a boszorkány elkezdett táncolni örömében, csak úgy döngött alattuk a föld. 

Mikor az asszony kisírta magát, megkérdezte az urától, hogy miért nem jött haza ebédre, ha megüzente, hogy hazajön. Ekkor tudták meg mindketten, hogy a boszorkány vezette félre őket. Az rontotta meg a boldogságukat.

Az asszony bele is dobta a kemencébe a kendőt, meg a mellényt, aztán megfogadta, hogy soha semmilyen csábításnak nem enged. Szent lett a béke közöttük, újra boldogok lettek.

Még most is élnek, ha meg nem haltak.

 

Forrás: 

Mese: https://www.nepmese.hu/mesetar/mesek/trefas-mesek/a-boldog-csalad?fbclid=IwAR0Ad1IQLUz_zKfX80QitiUcEfADTAEmsfaRchvVFEhsqbjy0WnLTU6R5uU

Kép: https://magyarno.com/luca-napi-nepszokasok/

Nyomtatás E-mail

2020.12.12.- A tizenkettedik mese

 

Ginger bread house

Mézeskalácsos mese

 

Egyszer volt, hol nem volt. Állj! Ez így nem jó! Hadd kezdjem újra!

Tehát: Tavaly, karácsony előtt történt, hogy történetem főhőseivel találkoztam.

Az adventi készülődés, sürgés-forgás közben sok érdekes tennivalóm akad minden évben. Lehet adventi naptárat készíteni. Csinálhatok koszorút, rajta szép, színes gyertyákkal. Lehet karácsonyfa-díszeket barkácsolni. Mesém idején elfogyott otthon a színes szalagom, így útnak indultam a vásárba.

Az adventi vásár forgataga fényesen ragyogott. Sült a kalács. A levegő narancsillatú volt. Kórus állt a színpadon és csodás dalokat énekeltek.

Ám én nem ezekre figyeltem. Ez alkalommal nem. A fülemet halk veszekedés hangja ütötte meg.

Nem is tudod, merre kell mennünk.

Miért ugrottunk ki a kosárból? Most elvesztünk! – hallottam a halk hangokat.

Körülnéztem. Sehol senkit nem láttam, aki veszekedett volna. Mindenütt vidám vásározók.

Jujj! Most meg még ránk is lépnek! – kiáltotta az egyik hang.

Ekkor lepillantottam. A csizmám orra előtt négy, fehér ruhás, cukorgombos mézeskalács emberke állt. Valóban majdnem rájuk léptem.

Lehajoltam hozzájuk és gyorsan felemeltem őket tenyerembe.

Hát ti mit kerestek itt a földön? – kérdeztem.

Elszöktünk. – mondta dacosan az egyikük.

A mézeskalácsos be akart minket rakni egy zacskóba, de mi nem megyünk sehová – kiáltotta a másik.

Nem bizony – kontrázott a harmadik. Mi visszamegyünk a mézeskalács faluba, ahol születtünk. Az árus azt mondta kirakat-dísznek kellünk, de mi egy házat szeretnénk. Otthont.

Világgá megyünk és megkeressük az otthonunkat! – kiabálták.

A kis dühös, fáradt mézeskalács figurák kérdően néztek rám.

Segítesz nekünk? Amikor kiurgottunk a bódéból nem tudtunk, hogy merre menjünk. Már két napja bolyongunk itt. Egyiküknek az útszéli latyakban le is ázott a cukor a lábáról. Nézd!

Megsajnáltam őket. Így történt, hogy szalagok helyett négy mézeskalács figurával tértem haza a vásárból.

Otthon gyorsan munkához láttam. Mézet olvasztottam, lisztet szitáltam, kevertem és kavartam.

A mézeskalácsok a konyhapulton lógatták a lábukat, és egyfolytában csevegtek.

Igazán megkedveltem őket. Mindenen vitatkoztak, de nagyon kedvesek voltak.

A kezem alatt égett a munka és hamarosan elkészültek a leendő házuk falai. Cukrot olvasztottam, karamellt készítettem és összeállítottam új otthonunkat. Mind kaptak egy szobát, benne ágyat. Asztalt és fotelt a nappalijukba. Az ablakba színes cukrokat ültettem. A háztetőre cukorból hóesés hullott. Elkészült!

Csodás! Köszönjük! – lelkendeztek az emberkék. Mind egyetértettek abban, hogy ez a legszebb otthon, amit láttak.

A beteg lábú emberke új cukor-csizmát kapott tőlem piros dísszel. A többiek cukor masnikat.

A mézeskalács emberkék nálunk maradtak és velünk ünnepelték a Karácsonyt.

Amikor elmúltak az ünnepek, segítettem nekik a házukat mézeskalács falvára vinni. Ott laknak azóta is, de most Karácsonykor majd elmegyek értük, és újra meghívom őket magunkhoz. Talán új házat is építek nekik. Szebbet, mint a tavalyi.

 

Forrás: 

Mese- http://jolka.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=1156558

Kép - https://sugarplumstudio.com/events/diy-gingerbread-house-workshop-12-22/

Nyomtatás E-mail

2020.12.11. - A tizenegyedik mese

The Three Little Pigs Disney

A három kismalac és a farkas

(Angol népmese)

 

Volt egyszer három kismalac. Amikor megnőttek, a mamájuk elküldte őket, hogy építsenek maguknak külön házikót. A három kismalac nagy vígan dalolva útnak indult. Egyszer csak találkoztak egy emberrel, aki zsúpszalmát cipelt. Az első kismalac megszólította:

- Szalmás bácsi, add nekem a szalmádat, hadd építsek belőle házikót!

Az embernek megtetszett a kismalac, nekiadta a zsúpszalmát, de még segített is fölépíteni a házikót. Annak a házikónak elől is volt ajtaja, meg hátul is. Most már csak két kismalac ballagott tovább. Egyszer csak találkoztak egy emberrel, aki deszkát cipelt. A második kismalac megszólította:

- Deszkás bácsi, add nekem a deszkádat, hadd építsek belőle házikót!

Az embernek megtetszett a kismalac, nekiadta a deszkát, még segített is fölépíteni a házikót. Annak a házikónak elől is volt ajtaja, meg hátul is. Most már csak a harmadik kismalac ballagott tovább. Hamarosan találkozott egy emberrel, az meg téglát cipelt.

- Téglás bácsi, add nekem a tégládat, hadd építsek belőle házikót!

Az embernek megtetszett a kismalac, nekiadta a téglát, még segített is neki fölépíteni a házikót.

A három kismalac boldogan élt a három házikóban. De egyszer csak arra tévedt a lompos farkas. Egyenest a szalmaházikó elé állt, és csúnyán kiabált:

- Gyere ki, te kismalac, hadd kapjalak be! Ha nem jössz ki, szétverem a házikódat!

Reszketett a kismalac, de azért hetykén kiáltotta a farkasnak:

- Lompos farkas, fekete! Engem ugyan nem kapsz be! A farkas tépte, marcangolta a házikót, de mire szétszedte, a kismalac a hátsó ajtón át elmenekült a deszkaházikóban lakó testvéréhez. A farkas hamarosan a deszkaházikó elé ért.

- Gyere ki, te kismalac, hadd kapjalak be! Ha nem jössz ki, szétverem a házikódat!

- Lompos farkas, fekete, engem ugyan nem kapsz be! - kiabált hetykén a második kismalac, és a testvérével együtt elmenekült a hátsó ajtón a téglaházikóba.

A farkas hamarosan odaért, és csúnyán kiabált:

- Gyere ki, te kismalac, hadd kapjalak be! Ha nem jössz ki, szétverem a házikódat!

- Lompos farkas, fekete, engem ugyan nem kapsz be! - kiáltotta hetykén a harmadik kismalac, és nyugodtan leült a testvérei mellé.

A farkas fölmászott a házikó tetejére, s a kéményen át beugrott a szobába. Csakhogy a tűzhelyen hatalmas fazékban lobogott, forrt a víz, és a mérges, lompos farkas a kéményből egyenest a forróvizes fazékba pottyant. A kismalacok meg gyorsan egy nehéz vasfedőt tettek a fazékra, aztán egymásba kapaszkodva táncoltak és énekeltek:

- Lompos farkas, fekete, minket ugyan nem kapsz be!

A három kismalac azóta is boldogan él, vasárnaponként meglátogatják egymást, és olyankor jókat nevetnek a pórul járt farkason.

 

Forrás: 

mese: http://gyerek.kjmk.hu/mese/angol.htm?fbclid=IwAR0uaBrJBL7XmDKV4zSTvrD2psfwJd10CT9YGh0d_EtzRA3ZzZSpSmgrfnM

kép: Disney Wiki - Fandom

 

 

Nyomtatás E-mail

2020.12.10. - A tizedik mese

Liba fánkA szegény ember szerencséje

(erdélyi magyar népmese)

     Egyszer volt, hol nem volt, volt ezen a világon valahol egy szegény ember. Hát ez a szegény ember két borjúra teszen szert valahonnan. Na, hát ő azokat addig dédelgette, szépengette, hogy megnőttek s jármas marhák lettek. Béfogja a szegény ember a két marháját s avval el ki, hogy az a kicsi, tenyeremnyi földjét megszántsa, bevésse. Szántogat, szántogat, dehát a szegény embernek még a szerencséje is szegény, szegény embert még az ág is húzza. Az egyik tehene mit gondolt, mit nem, egyszer csak egyet bődült, kettőt rúgott s avval csak kiesett a járomból s egy miccentés alatt vége volt neki. Búsult a szegény ember, hogy majd felvetette a nagy búbánat, hogy még a jó Isten is csak a szegény embert látogatja, próbálgatja. S hogy egész kárral ne maradjon, lenyúzá nagykeservesen a tehén bőrét s elindult vele a városba, hogy valamerről eladja.

     Útközben a nagy melegben elfárad, leül az árnyékba pihenni. A bőrt addig kiteríti egy bokorra száradni, mert fele terhe is lesz, jobban is megveszik, ha nem olyan nyers. Amint ott búsul magában a világi élet keserűségei felett, hallja, hogy valami a csoda kopogtatja, vagdalja erőst a száradni kitett bőrt. Nézi, s hát látja, hogy egy fakopogtató vagdalja, de olyan erősen a bőrt, hogy a lába is besuvadott a likon. Megragadja a szegény ember a madár lábát, megfogja a madarat s ahajt a tarisznyába tette. Avval azután továbbindult a maga útjára. Idő megestültével elhatározza, hogy ő ma egyet se megy, hát bévetődik egy jómódú házhoz szállást kérni éjjelre. Nyit bé a házba, hát üres a ház, senki nincsen benn! Jól van, a ház megé kerül, s ott az ablakon át nézi, hogy mikor megy bé az ajtón valami lelkes állat, hogy szállást kérhessen éjszakára.

     Egy kis idő múlva jön bé az asszony, egyik kezében bor, a másikban pálinka. Felnyitja a láda fedelét s teszi annak egyik szegletébe. Veszen le a cserepes kályha tetejéről egy szita fánkot, tölti a láda másik szegletébe. Húz ki a sütőből egy sült libát, teszi fel a cserepes tetejére. Azzal dolgához lát. Most már a szegény ember is kijön a ház megöl, s kiáll a kapuba, hogy mikor a gazda megjön, kérjen szállást tőle.

Nemsokára jön is haza a gazda a szántóból. Kéri a szegény ember a szállást.

- Hogyne adnék, földi - feleli a gazda -, kerüljön csak bennebb!

Na, bemennek. Hát az asszony fekszik s jajgat. Mondja a gazda:

- Éhesek vagyunk, asszony, adj valamit ennünk, mert egy napi szántás után jól esik a vacsora.

De az asszony csak mondja a maga panaszát, hogy ő egész nap milyen beteg volt, még vacsorát se készíthetett. A szegény ember tüstént látta, hogy itt alighanem kutya van a kertben. Eléveszi a madarát s elkezd vele bíbelődni.

Kérdi a gazda:

- Miféle madár az ott a kezében, atyafi?

- Hm! - mondja a szegényember. - Ez osztán jövendőmondó.

- Jövendőmondó? Hát osztán tudna igazat mondani?

- Igen ez annak, aki kívánja - mondja a szegény ember.

- Hallom hát! Szívesen megfizetem, ha igazat mond.

Elkezdi a szegény ember alattomban csípni a madár lábát, hogy az fájdalmában cseregni kezd.

- Mit mond az a jövendőmondó, te szegény ember, - kérdi a gazda.

- Ez azt mondja, hogy a kemence tetején egy sült liba vár gazduramra.

- Igaz-e ez, feleség?

- Igaz biz az, édes uram.

- Hát akkor vedd elé, kedves feleségem, hogy együk meg ehejt! Éppen jól fog esni egy napi szántás után.

Na jó, hát újra csípni kezdi alattomban a szegény ember a madarát, hogy az még jobban elkezd cseregni.

- Mit mond még, te szegény ember, az a jövendőmondó?

- Ez azt, édes gazduram, hogy a láda jobb szegletében bor s mézes pálinka vár gazduramra.

- Igaz-e ez is, feleségem?

Mondja az asszony:

- Igaz biz az , édes uram.

- Hát vedd elé, kedves feleségem, hiszen az ad erőt egy napi szántás után, s a holnapi munkához!

Újból csípi alattomban a szegény ember a madarát. Csereg a madár.

- Hát még mit mond az a jövendőmondó, te szegény ember?

- Ez azt, gazduram, hogy a láda bal szegletében is van egy csomó puha fánk gazduram részére.

- Ez is igaz lenne, édes feleségem?

- Hát az is igaz, az is úgy van, édes uram.

- Vedd elé hát, feleség, hogy csapjunk ehejt egy vidám napot ezzel a jó atyafival! Hanem te szegény ember, add el nekem azt a jövendőmondót, jól megfizetek érte!

     Na, elég az hozzá, hogy a gazda is nagy örömében megvevé a jövendőmondót, két szép kajla ökörért s egy búzával rakott szekérért. Avval nekikerekedék másnap az ember, el haza a jövendőmondója árával.

    S ahajt olyan szerencsével szorgalmatoskodott, olyan ügyébevaló hatökrös gazda lett belőle, hogy még az uraság se különb, s fogjuk rá, hallák-e, hogy még ma is él, hogyha meg nem halt.

 

Forrás: 

Mese: egyszervolt.hu

Kép: https://egyszervolt.hu/estimese/a-szegeny-ember-szerencseje-erdelyi-magyar-nepmese-20110920.html

Nyomtatás E-mail