DUNAALMÁSÉRT ALAPÍTÁNY

December 3. - A harmadik mese

Mester Györgyi

A csodatévő Flóra-kút

village fountain 437943 960 720

 

     A városka házaiba, annak idején, amikor ez a történet játszódott, még nem volt bevezetve a víz. A szomjoltó nedűt akkoriban artézi kútról hordták a település lakosai. A friss vízért nap mint nap el kellett gyalogolniuk a központi térre, ahol a híres, vöröskőből faragott, nagy kút terpeszkedett. Néha sok ember, egész sorok kígyóztak előtte, hiszen az ebéd elkészítéséhez, a lurkók mosdatásához, a ruhák tisztántartásához rengeteg vízre volt szükség.

    Ahol nagy munkabírású háziasszony, vagy erős férfiember, netán edzett kamaszok, serdülő, fiatal fruskák voltak a háznál, mindig akadt valaki, aki elment vízért, és a súlyos vödröket hazacipelte.

     A városkában csupán egyetlen százéves asszony élt, aki - magas kora miatt -, bizony már nem volt olyan fürge, mint fiatal menyecske korában, ezért igen nehezére esett kijárni a kúthoz. Míg eleinte nagy fáradsággal hazacipelte a teli favödrét, idővel egyre ritkábban látták a kút közelében. Pletykálás közben, valamelyik asszony megkérdezte: nem tudjátok, mi lelte a Juliska nénit, napok óta nem láttam? De a többiek sem tudtak semmit róla, és a fáradságot se vették maguknak, hogy rányissák az ajtót az idős mamókára.

   Egyes-egyedül egy félárva, bicegős lánynak, Flórának jutott az eszébe, hogy meglátogassa. Talán már szenved a szomjúságtól, vagy szomjan is halt - gondolta. Miért ne segítsek rajta, ha tehetem? Én legalább még járóképes vagyok.

   Amikor belépett az öregasszony házába, a félhomályban alig tudta kivenni a nagy dunyha alatt összekuporodva meglapuló, soványka testet. Az ágyhoz lépve látta, a matrónának le vannak hunyva a szemei, és halkan nyögdécsel. Szemébe tűnt, hogy a szobában egyetlen edényben sem volt víz, és már a favödör is megrepedezett a szárazságtól.

    Mivel egy korty víz sem volt a háznál, nem tétovázott, fogta a magával hozott vödrét, és amennyire csak telt bicegős lábától, szaladt a kúthoz. Szerencsére, nem kellett soká várakoznia, hamarosan megtelt a nagy vödör. A házba visszatérve megitatta az anyókát. Az első kortyok után a néne hálás szemmel nézett a lányka arcába: te vagy az, kis Flóra? Az életemet mentetted meg. Bárcsak én is tehetnék érted valamit! Ez a víz nekem életet adott, neked is kell, hogy segítsen. Emberséges voltál velem, ezért azt kívánom, gyógyuljon meg a lábad, legyen olyan egészséges, mint a legszebben táncoló lányoké a faluban.

   Menj vissza a kúthoz ma éjjel. Ereszd meg a vizet, és amikor a holdfény első sugara megcsillan rajta, meríts belőle. Locsold rá a fájós, bicegős lábadra, azután pördülj egyet. Egyet se félj, nem leszel többé bicebóca.

   A lány elmosolyodott, hitte is, meg nem is, amit az öregasszony mondott, de odahaza csak nem hagyta nyugodni a dolog. Le sem vetkőzött, és amikor a többiek már az igazak álmát aludták, ő észrevétlen kisurrant a házból. Az éjszaka leple alatt visszaosont a kúthoz. Sötét volt, kicsit félt is, de szerencsére ilyen későn már nem járt senki az utcán. A hold épp akkor bújt ki egy felhő mögül, amikor a kúthoz ért. Az első holdsugár már a kútból csobogó vízsugarat érte. A vizet felfogta a korsójába, majd nem messze a kúttól, ráöntötte a bicegős bal bokájára. Azután önkéntelenül pördült egyet. És láss csodát, nem bicegett többé egy szemernyit sem!

   Hogy a holdfény tette-e, vagy a Föld gyógyító erejével telített, kristálytiszta víznek volt ilyen varázsereje, sohasem derült ki. Tény azonban, hogy a szomjhaláltól megmentett hálás anyóka kívánsága valóra vált. Flóra egészséges lett, sohasem bicegett többé, és mivel mindenkinek elmesélte az éjszakai csodát, róla nevezték el, s lett később a kútból Flóra-kút.

A kép forrása: pixabay.com - ingyenes képek

Nyomtatás E-mail

December 2. - A 2. mese

Mester Györgyi: 

A boldog hóember

 

Boldog hóember


   Leesett az első hó. És nemcsak szállingózott, hanem rögvest annyi hullott belőle, hogy vastag, hófehér dunnával fedte be az erdő minden zegzugát.
    Látva ezt, nyúlanyó nem engedte ki játszani a kis nyulacskákat, mivel attól tartott, ugrándozás közben belevesznének a mély hóba. Őzikének éppen a hasa aljáig ért a hó, ő is csak nagy nehezen lábalt ki belőle. Egyedül medvekoma tudott volna gond nélkül átgázolni a hótorlaszokon, de ő meg észre se vette, hogy talpig fehér ruhát öltött az erdő, mivel már jó ideje téli álmát aludta a barlangjában.
      Hófehér nyugalom ereszkedett a tájra, melyet csupán az élelmet kereső harkály időnkénti kopogtatása tört meg.
Egy nap azonban másféle zaj verte fel az erdő sűrű csendjét. Fejszecsattogás és élénk kurjongatás, mellyel a favágók munkára buzdították magukat a fogcsikorgató hidegben.
     Míg dolgoztak, nem fáztak, azonban amikor az elemózsia elfogyasztására letelepedtek a kivágott farönkökre, elkelt egy kis meleg. Gyorsan nagy farakást hordtak össze, alágyújtottak, és körbeülték. A jóféle itókával töltött kulacs kézről-kézre járt, eddegéltek, beszélgettek. A lobogó tűz megvilágította az arcukat, csillagocskákat lopott a szemükbe, melengette a kezüket és a szívüket, ezért jókedvre derültek. Nótázgattak, tréfákat meséltek, egymás szavába vágva, örömmel töltötték a pihenőidőt.
     A két legfiatalabb favágó, megelégelve a tétlenséget, egyszer csak felugrott, és a tűztől távolabb, elkezdték gyúrni a havat.
     Kis idő múlva, jókora hóember emelkedett a tisztáson. Az építők egyike az elemózsiás tarisznyájából egy sárgarépát kotort elő, amit az édesanyja csomagolt a kenyér mellé, mert tudta, hogy szereti. Most lemondott róla, hiszen mit ér egy hóember, ha nincs orra? A szeme helyére két, már kihűlt faszéndarabot illesztett. Igazán helyre hóember lett belőle!
       A munka a kis pihenő után tovább folyt, a kivágott fát szekérre rakták, majd a favágók hazaindultak.
A hóember egyedül maradt. A hatalmas máglya még mindig nem aludt ki, a tűz parázslott, apró, piros lángnyelvek libegtek az enyhe szélben.
       Ekkor eszébe jutott, hogy a favágók milyen boldogan, jókedvűen ülték körül a tüzet. Bizonyára ez a szép, fényes, piros farakás tette őket ilyen boldoggá - gondolta. Addig-addig fészkelődött, mígnem hatalmas gömbhasán billegve, sikerült odajutnia a tűzhöz.
       Amint a máglya közelébe ért, egyből valami jóleső melegség árasztotta el. Arcán és testén apró vízerecskék jelentek meg, amelyekben, mint a favágók szemében, ott csillogott a tűz piros lángja. Kicsit összébb ment, de észre sem vette, mert úgy érezte, a tűz finom melege őt is boldoggá tette, mint a favágókat. Csak bámulta a parázsból ki-kiröppenő, csodaszép szikrákat, lenyűgözte az apró lángocskák kecses tánca…
    Megvirradt.
    A favágók kurjongatása ismét betöltötte az erdőt. Munkára készen érkeztek a tisztásra, és igencsak elámultak azon, hogy az előző nap rakott máglya még nem hamvadt el teljesen.
    A fiatal favágók egyből a hóembert keresték, de sehol sem látták, holott éjszaka nem enyhült a hideg, sőt, még egy kicsit a hó is szállingózott.

A lassan kialvó, de még mindig parázsló tűz mellett csupán egy sárgarépát, egy fazekat, és néhány széndarabot találtak…

 

Illusztráció:  Keglovich T. Milán

Nyomtatás E-mail

1. mese December 1.

Hans Christian Andersen 

BORSÓSZEM-HERCEGKISASSZONY

Borsószem hercegkisasszony

 

    Volt egyszer egy királyfi, aki hercegkisasszonyt akart feleségül venni, de nem ám holmi jöttment hercegleányt, hanem olyat, aki igazán trónra termett. Bejárta az egész világot, hogy meglelje a hozzá illőt, de minden választottjában talált valami kivetnivalót. Hercegkisasszony akadt ugyan elég, de a királyfi kételkedett benne, hogy vérbeli hercegkisasszonyok, mert mindegyik tett valami olyat, ami nem illett hozzá. Hazatért hát a királyfi a birodalmába, és igen elbúsult, hogy nem lel magához való feleséget.

   Egy este szörnyű vihar kerekedett, dörgött-villámlott, az eső meg úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. A nagy égzengésben egyszer csak megverte valaki a palota kapuját. Az öreg király maga ment kaput nyitni.

   Egy hercegkisasszony állt a küszöbön. De uram teremtőm, hogy megtépázta a zuhogó eső meg a vad szél! A hajáról, ruhájáról patakokban szakadt a víz, a cipője orrán befolyt az eső, a sarkán meg kifolyt. S mégis azt merte mondani, hogy ő vérbeli hercegkisasszony!

  - No majd elválik, hogy igazat mondott-e - gondolta magában az öreg királyné, de nem szólt senkinek; bement a hálókamrába, kiemelt az ágyból minden dunnát, párnát, derékaljat, s egy szem borsót tett az ágydeszkára. Aztán rárakott a borsószemre húsz derékaljat, azokra meg húsz vastag pehelydunnát, s oda vezette éjjeli hálásra a hercegkisasszonyt.

Reggel aztán megkérdezte tőle, hogy esett az alvás.

  - Egy szemhunyást sem aludtam - panaszolta a hercegkisasszony. - Isten tudja, mi volt abban az ágyban! Egész éjjel nyomott valami, akármelyik oldalamra fordultam. Csupa kék-zöld folt a testem. Restellem megmondani, de sosem volt még ilyen kényelmetlen ágyam!

  Most már aztán láthatták, hogy vérbeli hercegkisasszony a vendégük, mert húsz derékaljon és húsz pehelydunnán keresztül is megérezte azt a kicsi borsószemet. Csak egy javából való, igazi hercegkisasszony lehet ilyen kényes.

  A királyfi nyomban feleségül vette, úgy megörült, hogy igazi hercegkisasszonyra akadt. A borsószem meg a királyi kincseskamrába került, ott mutogatják mind a mai napig, ha ugyan azóta el nem lopta valaki.

Aki nem hiszi, járjon utána.

Kép forrása - Pinterest  - Santoro Gorjuss

Nyomtatás E-mail

Advent előtt

Advent előtt   

Adventi Naptár

 

A karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától vízkereszt ünnepéig tartó időszak, amely felöleli a karácsonyi készülődést és ünneplést, valamint az azt követő periódust.

    Az Advent szó jelentése a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit jelent: „az Úr eljövetele”. A karácsony ünneplésével együtt terjedt el, a két fogalom a kezdetektől összetartozik: karácsony és advent, felkészülés és az ünneplés. A négy vasárnapból álló adventi időszakot VII. Gergely pápa rendelte el, amely a karácsony (december 25.) előtti negyedik vasárnappal – más megfogalmazásban a Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal – veszi kezdetét (idén pontosan december 1-én) és karácsonyig tart.

      Az időszak hangulatát nemcsak a karácsonyi várakozás keresztény mitológiája alakította ki, hanem a téli sötétségben a melegre, a fényre, a megújuló életre vágyódás ősi hite is. A téli napfordulóig egyre rövidebbek a nappalok, viszont egyre több a minket körülvevő sötétség. Ehhez kapcsolódóan mondják, hogy az adventi koszorún ilyenkor azért gyújtanak meg hétről hétre több gyertyát, hogy karácsonyra világosság legyen ott, ahol Jézust várják.

Az adventi koszorú


   Az adventi koszorú hagyománya feltehetően abból a hiedelemből származik, hogy a kör (varázskör) megvéd a gonosztól. Azt tartották, hogy az ilyen „szent” koszorúkkal minden gonosz szellem elől el lehet zárni a házat. A pogány elképzelés idővel feledésbe merült, csak 1838-ban újította fel egy keresztény férfiú, Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész. Az első gyermekotthon megalapítója a ház egyik termében fából hatalmas csillárt készíttetett, és minden istentiszteleten egy újabb gyertyát tűzött a csillárkoszorúba. Ezen a kocsikerék nagyságú adventi koszorún 24 gyertya állt. Minden hétköznap meggyújtottak egy fehéret, és minden vasárnap egy pirosat. Az ötlet gyorsan követőkre talált, de csak 1860-ban, Berlin-Tegelben született meg az a gondolat, hogy a fakarikát fonott fenyőkoszorúval helyettesítsék, és a huszonnégy gyertya helyett csupán négyet tűzzenek rá, a négy adventi vasárnap jelképeként. Az első világháború protestáns vidékein már egyre több családnál kigyúltak a gyertyák az adventi koszorúkon, de csak a 20.század ötvenes éveitől vált mindenütt általánossá ez a szokás.

     A gyertyák színe katolikus körökben egy kivételével lila: a bűnbánat és a megtérés jelképe. A meggyújtás sorrendjében a harmadik gyertya rózsaszín, ami a küszöbön álló ünnep fölött érzett örömöt, valamint Mária anyai örömeit szimbolizálja.

Adventi kalendárium


    Manapság nálunk is nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében az adventi naptár, ami ennek az időszaknak az „időmérő” eszköze. Az adventi házikók, naptárak ablakaiból minden nap csak egyet szabad kinyitni, mögöttük leggyakrabban édesség rejtőzik.


   Az első nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült a müncheni Lang kiadónál. Az ötlet állítólag Gerhard Lang, a későbbi készítő édesanyjától ered, aki megunta, hogy kisfia minden este megkérdezte tőle, hogy még hányat kell aludnia karácsonyig? Ezért fogott egy kartont, huszonnégy mezőre osztotta, és mindegyikre rátűzött egy bonbont. Kisfia minden nap megehetett belőle egyet. A már felnőtt Lang később erre az ötletre alapozva készített először adventi naptárat.


   Aki lemaradt az előkészületekről, egyszerű otthon fellelhető dolgokból is összedobhat egy adventi naptárt. 24 papírcetli - rajtuk egy-egy kedves idézet, ötlet egy tálba dobva vagy 24 színező, hogy mindennapra jusson feladat és már kezdődhet is a visszaszámlálás.

 

A várakozást megkönnyítendő idén is szeretnénk mesékkel hangolódni az ünnepekre, így ismét arra kérjük követőinket, hogy tartsanak velünk a következő 24 napon és várjuk Együtt a Karácsonyt! 

 

Ötlettár: 

https://idotetrisz.blog.hu/2014/11/21/letoltheto_adventi_naptarak_kellekek_az_adventi_cetlikhez_is

 

 

Forrás: 

- szöveg : amve.hu - advent eredete, szokások, hagyományok 

- képek : thegraphicsfairy.com - Vintage Images, DIY & Crafts Projects

 

 

Nyomtatás E-mail