DUNAALMÁSÉRT ALAPÍTÁNY

2018. december 9. Mese advent második vasárnapjára

dog sledding jack jill u l pjhrb40

 

Bakó Ágnes 


Kutyaszánon

 

Évi meg Tücsi szánkót kapott karácsonyra. Más ajándékot is kaptak, persze, de a szánkónak örültek a legjobban.
Szép szánkó volt az! Piros, fényes! A talpán csak úgy szikrázott a vasalás a karácsonyi gyertyafényben. Évi visítva hasalt rá, amint meglátta.
A piros szánkót selymes fényű, piros zsinóron húzhatta volna a hóban bárki, ha – lett volna hó! De a szösz tudja, mi történt ebben az esztendőben az időjárással! Csak jöttek-mentek nagy lustán a hófelhők keletről nyugatra meg vissza, nem szállingált a magasból egy gombostűnyi hópihe sem.
Volt már hósapka, hócipő, prémes kesztyű, szánkó is, éppen csak hó nem. Pedig de várták! Percenként kikukkantottak az ablakon: havazik-e? De a fák feketén és csupaszon dideregtek a nagy kertben.
Évi végül is elunta a várakozást. Összeszedte a babaszennyest, és nagymosást rendezett a fürdőszobában. Már estébe hajlott az idő, amikor Tücsi dörömbölni kezdett a fürdőszoba ablakán.
– Ha nem nyitod ki az ajtót – kiabálta –, akkor nem mondom meg neked, hogy esik a hó!
– Hó! – visította Évi, s már nyitotta is az ajtót. – Azt mondod, hó van a kertben?!
– Sőt mindenütt! – jelentette Tücsi.
Szaladtak az ablakhoz. De alig vetett Évi egy pillantást a kertre, mérgesen kapta csípőre a kezét.
– Miért mondtad, hogy hó van, amikor egy makula hó sincs?!
Tücsi meghökkent.
– Nincs?!
– Nincs bizony!
– Nahát! Pedig a tévéhíradós megígérte! – kiáltotta felháborodva. – Becsületszavamra azt mondta, hogy várható!
– Hát akkor várjuk! – Évi odanyomta orrát az ablaküveghez, de nem havazott még akkor sem, amikor nagyanyu beszólt a szobába:
– Vacsorázni!
És akkor sem havazott, amikor lefektette őket. Évi engedelmesen behunyta a szemét, de Tücsi makacsul ült az ágyban, és várta a havat.
– Na nééééézd! – szólalt meg egyszer csak a nagy csöndben. – Csupa fehér a kert!
Évinek kiröppent szeméből az álom. Feltérdelt az ágyban.
– Ez hó, Tücsi! Ez hó! – Szájára nyomta a tenyerét, nehogy nagyanyu meghallja a szomszéd szobában a nevetését. – Hó! Hó! Hóóóó!...
– Hó?! – visított Tücsi, azzal fél lábon meg két lábon ugrabugrálni kezdett az ágyban. – Nem ha-zu-dóóóós a té-vé-hí-ra-dóóóós! Nem ha-zu-dóóóós a …
– Maradj csöndben! – pisszegett ijedten Évi. – Ilyenkor már nem szabad az ágyban ugrálni! Hát tudod! Ide figyelj! – súgta. – Apu azt mesélte, hogy az eszkimók kutyaszánon utaznak!
– Jééééé! – bámult el Tücsi. – Milyen lehet az?
– Hát olyan, hogy egy nagy, fehér kutyát befognak a szánkóba, és utaznak.
Tücsi töprengve nézett maga elé.
– Te! – mondta nagy sokára. – Hát éppen nekünk is van szánkónk!
– És nekünk is van kutyánk! – kuncogott Évi.
– Akkor fogjuk be a szánkóba!
– De a mi Hekink nem igazi nagy, fehér kutya ám – súgta aggodalmasan Évi, mire Tücsi legyintett.
– Nem baj. Mi sem vagyunk igazából eszkimók.
Ez igaz volt, és olyan, amin jót lehetett nevetni. Évi nem is ragaszkodott tovább a nagy fehér kutyához, megelégedett Hekivel.
Másnap reggelre vastag hótakaró feküdte meg a kertet. Évi meg Tücsi nagy hurrával rohant ki a házból. Ugrálva taposták a ropogós, friss havat. Kihozták a szánkót is persze. Évi odahívta Hekit.
– Ide figyelj! – mondta neki. – Most gondold azt, hogy szép, nagy, fehér kutya vagy, és légy szíves, állj ide a szánkó elé, mert befogunk!
Nem tudni, hogy mit gondolt Heki, lényeg az, hogy két kurtát vakkantott, és hagyta, hogy Évi a szánkó elé tuszkolja. Azt is engedte, hogy nyakszíjára erősítse a piros zsinórt.
– Így. Most pontosan jó – állapította meg Tücsi, azzal ráültek a szánkóra. Elöl Tücsi – kezében egy vékony vesszőcskével –, mögötte meg Évi.
– Gyí, te! Heki! – adta ki a parancsot Tücsi, de Heki nem mozdult. Gyí, te! – biztatta Tücsi lelkesen, és a levegőbe suhintott a vesszőcskéjével, ám Heki csak a farkát csóválta, és türelmesen álldogált.
– Várj! – kiáltott Évi. Előkotort a hó alól egy fadarabkát, s jó messzire hajította. – Fogd meg, Heki! Fogd meg!
Hekinek azonban semmi kedve sem volt fadarabkák után szaladgálni. Nyelvét lógatva visszanézett Évire. Akkora párafelhőt eregetett ki a torkán, akár egy mesebeli táltos paripa, de csak a farkát csóválta és nevetett, és nem mozdult.
– Úgy látszik, az ilyen szánkázáshoz mégiscsak az igazi, nagy, fehér kutyák értenek! – mondta lehangoltan Évi szinte abban a pillanatban, amikor a szomszédék fekete cicája elfutott a bokor előtt.
A szánkó váratlanul nagyot rándult.
– Tüüücsiiii! – visított kacagva Évi. Kapaszkooodj! – És ő maga is kapaszkodott volna volna, de nem volt mibe. A szánkó valósággal kiröpült alóla. Évi nevetve hempergett a hóban, és nagy hangon biztatta Tücsit: – Jól kapaszkodj! Hallod?!
Tücsi kapaszkodott is, és közben gyanús, vékony hangon ezt visította:
– Ide néééézz! Milyen gyorsan tudok szánkózni!!!! Így... csak én... tudooook...
Évi sikongva ugrált egy hóbuckán. Elöl a fekete cica futott, utána Heki, és a szánkó repült, mint a parancsolat.
– Ííííígy... csak ééén... tudoook... ííígy csak éééén! – visította Tücsi.
A következő pillanatban Évi megdermedt. A szánkó ugyanis – pontosan egy alacsony tujabokor fölött – a levegőbe emelkedett. Tücsi pedig, valóságos rejtély, eltűnt. Eközben a cica felfutott az ecetfára, s panaszos nyávogásba kezdett az egyik hólepte ágon. Heki dühösen ugatta a fa alatt; de a szép piros szánkón nem ült senki. Évi ijedten nézett szét. Mindenütt hó és hó; és megvan a cica is, a szánkó is, Heki is, csak Tücsit nem látni sehol!
– Apuuuu! Anyuuuu! Nagyanyuuuu! – visította Évi, de nem a ház felé futott, hanem előre a szánkónyomon. – A tujabokor előtt szipogva megállt.
– Naaa! – mondta méltatlankodva a tujabokor. – Legyél szíves, húzzál már ki innen, mert fázik a lábam!
Évi óvatosan széthúzta a bokor ágait, s kirobbant belőle a kacagás. A bokor zöldes belsejében, akár egy piros orrú, mackóruhás manó: Tücsi ült.
– Ugye, milyen jól tudtam szánkózni? – kérdezte, miközben gyanakodva figyelte Évit.
– Csuda gyorsan! – ismerte el Évi, és kirángatta Tücsit a bokorból. Mialatt leveregette róla a havat, Tücsi a fejét rázva így szólt:
– De azért ez a Heki mégsem ért a szánkózáshoz. Azt csak az igazi nagy, fehér eszkimó kutyák tudják igazán. Elhiszed?
– El – bólintotta szomorúan Évi. Le is vette tüstént Heki nyakáról a piros szánkó piros zsinórját, aztán visszaültette Tücsit a szánra.
– Tudod mit? – csillant fel hirtelen a szeme. – Amíg nem lesz nekünk is igazi nagy, fehér kutyánk, majd egymást húzzuk! Jó?!
Tücsi összevonta a szemöldökét, és töprengve nézett Évire.
– Jó – mondta végül megfontoltan, és úgy gondolta, most az egyszer Évi kivételesen okosat mondott.

 

U.i.: Jó lenne, ha ezen a télen ismét lenne akkora hó, hogy a Füzi hegyen szánkóversenyt lehessen rendezni! Reménykedjünk együtt! 

Nyomtatás E-mail

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés