Vendégünk lesz a Forgó Orsók Foltvarró Egyesület Tatabányáról

Írta Super User. Közzétéve itt: Aktuális

forgo orsok logo szines

Sok-sok apró, egymáshoz illesztett anyagdarab, amelyekből szépséges takarók és egyéb holmik formálódnak – biztos vagyok benne, hogy e sorok hallatán mindenki maga elé tud képzelni valamit, hiszen a foltvarrás hagyománya ilyen formában évszázadokra tekint vissza, s hazánkban is ismert „szakma” annak ellenére, hogy Magyarországon más fajta kézműves, varró -díszítő technikák terjedtek el.


A foltmunkák legkorábbi (ismert) képviselőinek egyike a londoni Victoria és Albert Múzeumban található Tristan Quilt, egy szicíliai, vászonból, trapunto technikával készült és gyapjúval bélelt alkotás, mely Tristan és Isolda történetét meséli el, keletkezése pedig 1360 környékére tehető.
A foltvarrás története azonban évszázadokkal e darab elkészülte előtt elkezdődött, hiszen vannak olyan Kr.e. 3400-ból származó fáraó szobrok is, melyeken az uralkodók, már e technikával készült ruhadarabokat viselnek.


A valaha tökéletesen praktikus okokból kialakult foltvarrás célja, kellően szigetelő, meleg ruhadarabok elkészítése volt - a fedőréteg, a bélés és a hátlap rétegezésével ugyanis levegő szorul a ruhadarabba, ami hőszigetelő hatású. Az első foltvarró asszonyok minden folton-folt takarójukat kézi varrással készítették. Kisebb közösségekben a hosszú téli estéken ezzel a kézimunkázással múlatták idejüket. Különböző mintákat és elnevezéseket találtak ki, amelyeket tovább adtak más tájak asszonyainak is. Így alakultak ki a klasszikus blokk elnevezések.


Amikor az amerikai telepesek megérkeztek az Újvilágba, hozták magukkal a foltvarrás „tudományát”. Egészen a 17. századig nem találtak fennmaradó darabokat, az első fennmaradt amerikai quilt, a Saltonstall quilt 1704-ből. Annak idején a darabokat újságpapírból kivágott részek segítségével varrták össze. Ahogy a takaró felső része elkopott, olvashatóvá vált az eredeti újságpapír szövege, segítséget nyújtva a kutatóknak a készítés idejének meghatározásához.


Maga a foltvarrás Amerikában vált igazi mozgalommá, művészetté. Angliának egészen 1720-ig sikerült megakadályoznia, hogy észak -amerikai gyarmatának saját pamutipara legyen. A telepesek asszonyai így rá voltak kényszerítve, hogy a legapróbb textilmaradékokat is felhasználják.


A következő mérföldkő a háztartási varrógép feltalálása volt az 1800-as évek derekán. Bár az elektromosság elterjedésére még várni kellett, a lábhajtásos varrógépek forradalmasították a foltvarrást is, noha a kézi tűzés továbbra is közkedvelt maradt. A „steppelés” valószínűleg egyike lehetett az akkori kikapcsolódási formáknak, s az elkészült művek hírnevet és megbecsülést adhattak az akkori asszonyoknak.


Az 1900-as évek elejére a quilt paplanok kezdtél elveszíteni hagyományos funkciójukat, és köszönhetően a mind több rendelkezésre álló anyagnak kezdtek kialakulni az eltérő mintázatok, az applikációs technika és a minél inkább finomabb megoldások is elterjedtek. Főként a felsőbb osztályokba tartozó hölgyek számára egyfajta művészetként jelent meg a foltvarrás művelése, szépen lassan művészetté alakult át az addigi szükséges feladatból.


Mindkét világháború alatt a foltvarrás a frontra küldött katonák megsegítésére is alkalmasnak bizonyult. A varrók összefogásából sok takaró készült el, megóvva ezzel a katonákat az időjárás viszontagságaitól. A nagy világválság idején, pedig ismételten a szükség vitte rá a varró asszonyokat a meglévő textilek újrahasznosítására.
A második világháború idején az aláírt foltok voltak nagyon népszerűek. Egy-egy nagyobb üzlettulajdonos, vagy akár közéleti személyiség adta a nevét egy-egy folthoz, melyet aztán közösségek varrtak takaróvá, majd azokat a vöröskeresztnek adományozták. Ezeket a quilteket a mai napig a közösségi összefogás bizonyítékaként tartják számon.


A háborúkat követően az 1950-es és 60-as években a foltvarrás nem igazán volt népszerű időtöltés. Sokak számára ódivatúnak, régimódinak tűnt ebben az időben. Ebben a két évtizedben azonban az idősebb generáció tartotta életben a patchwork hagyományait. Mígnem a '70-es és a '80-as években a felnövekvő unokák vették át a stafétabotot a foltvarrás területén a nagyszülőktől. A foltvarrás a természet-, és hagyomány-közeli élet egyik szimbólumává is vált ennek a generációnak a szemében.


Napjainkra sem veszített a foltvarrás a népszerűségéből. Igaz, mára nem a funkciója adja az értékét, inkább remek kikapcsolódás, és újra közösségépítő jelentősége lett ennek a népszerű időtöltésnek. A foltvarrás egyik legnagyobb vonzereje, hogy bármilyen stílusról vagy technikáról legyen szó, azokat maradéktalanul saját egyéniségünkhöz igazíthatjuk. A foltvarrók egy része a hagyományos mintákat követve készíti a textil-munkáit, míg mások a modern, művészi megoldások felé hajlanak inkább.


A foltvarrásban megtestesül azon hölgyek találékonysága, akik a történelem során a rendelkezésükre álló anyagokból alkottak hasznos és egyben szép műveket családjuk és a közösség számára. S bár a világ körülöttünk folyamatosan változik, biztosan hihetünk abban, hogy az egyedileg kézimunkával készülő alkotások napjainkban is értékesek és várhatóan a használóik számára is örök értéket képviselnek.


A foltvarrás manapság soha nem látott népszerűségnek örvend, hála az internetnek, a számos blognak és a közösségi médiának. A foltvarrók csapata igazán barátságos társaság, és ha egy szóval szeretnénk összefoglalni az internet és a foltvarrás pozitív hozadékait, az a KÖZÖSSÉG. Ismeretlen ismerősök, kezdők és „vérprofik”, akik akár egy szempillantás alatt felismerik egymás keze munkáját, vagy az ihletet adó „alapgondolatot”.


A közösségépítés jó példája a tatabányai Forgó Orsók Foltvarró Egyesület, akik ebben a formában 2017 óta működnek, de hosszú évek óta varrnak, „foltoz”-nak már együtt. Egy szerencsés véletlen folytán Dunaalmáson láthatjuk vendégül Őket, hogy megcsodálhassuk műveiket. Reméljük, hogy a későbbiekben egy közös varrás keretében is találkozhatunk velük.


Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk a kiállításra.

Forrás:
eszterkezimunka.hu
Laura Jane Taylor: Foltvarázslat

Nyomtatás